0 komment
A gyászjelentőt nem hiába
nem kaptátok meg. Őrömmel jelentem be, hogy a még be sem indult blogom temetése
ellett napolva. Rájöttem arra, hogyha a tökéletes első bejegyzés ihletére
várok, akkor már inkább küldjem ki a gyászjelentőt értesítésben. Igen, kellett
majdnem egy fél év, hogy rájöjjek, arra, igazából én nem ilyen vagyok. Nem
akarok senkit sem copy-zni, soha nem voltam ennek híve, ezért is vannak sokan,
akik nem értenek meg, mert nem vagyok olyan, mint mások, nincs egy egyszerű
személyiségem (ezt viszont nem az első bekezdésben kellene boncolgatnom).
Épp
e bejegyzés megírása előtt 3 perccel fejeztem be egy eszméletlen klisé filmet,
melyet talán nem is jó ötlet 17 évesen felvállalni, de, mint fentebb
említettem, nem vagyok megszokott személyiség, így nagy szívvel ajánlom nektek
a Radio-Rebel című filmet (megtaláljátok
a youtubeon is). Kellett ennek a
filmnek a lökete ahhoz, hogy rájöjjek, azért akartam nekifogni blogolni, hogy
végre kiéljem magam, és a furi gondolatmenetem. A film üzenete, hogy merd
felvállalni magad én mégis, szeretnék megmaradni az álnevem mögött. Igen, itt most nagy ellentmondásba kerülök saját
magammal és a film üzenetével is egyaránt, de nézzétek el nekem, magam is
visszahúzódó vagyok, aki nem ugyan azt mutatja kifele, mint ami benne igazából
van. Épp ezért is fogtam bele ebbe a bejegyzésbe, hogy elmondjam, itt önmagam
adom, százszázalékosan!
Meg
akarom ismerni, azon személyeket, akik a legnagyobb véletlen folytán rám
találnak, mert elhatároztam a névtelenség érdekében semmilyen felületet nem
akarok felhasználni önreklám céljából, ha mégis rám találsz Facebook-on,
Instagram-on vagy Snapchat-en dobj
egy üzit, hogy gratulálhassak.
Ha
szeretsz olvasni, írni, sorozatot-, filmet nézni, kritikát-, véleményt olvasni,
vagy csak egyszerűen egy idióta, rendszertelen és bohém lánytól/ról szeretnél
olvasni, tarts velem. Ilyen vagyok én, ilyen lett az én tökéletes első bejegyzésem!
Have
a good day! Love ya all Hope_A ♥
4 komment
Azt hiszem ez lesz az a bejegyzés, amire nem leszek büszke.
Tekintettel arra, hogy nem vagyok jó a bemutatkozás megírásában (mint már
láthattad), ez sem tartozik az erősségeim közé. Viszont volt egy segítő
"kezem", egy nagyon jó bloggerinától, Tehatól,
aki elég részletesen megfogalmazta, mit is kell
tartalmaznia egy bevezetőnek. Lássuk is az én első
bejegyzésem!
A RÓLAM menüpontnál, sikerült valamelyest bemutatkoznom, de úgy tartom fairnek, ha ide is megfogalmazok pár szót magamról. 17 éves, gimnazista lány vagyok, aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Erdélyben élek (őszintén megmondva, nem tudom miért is tartom ezt ennyire hangsúlyos dolognak )
A blogon... huh, magam sem
tudom mire kell számítani. Előfordulhat filmajánló, sorozat
"kritika", egyszerűbben bármi! Nagyon szeretek
történeteket írni (Wattpad-en
is megtalálsz), ennek ellenére ezt az oldalt szeretném saját témák
kifejtésére "fenntartani".
Ahogy az
elején említettem nem leszek a legbüszkébb erre a bejegyzésre, de higgyétek el nem
vagyok ennyire „szósporlós”, csak ez a bejegyzés most, így jött össze.
Remélem
volt, akit megfogtam (legalább egy kicsit). Legyen szép napotok!
A következő bejegyzésben
találkozunk!
Címkék: first